2010. február 3., szerda

Borbála



Az első hímzett medálom! Már hónapok óta melengetem ezt a türkiz ásványt. Először csak egyszerűen akartam befoglalni, de mindig ott volt bennem a kisördög aki azt sugdosta, hogy légy merész! Aztán addig addig csodáltam a szebbnél szebb hímzetteket, hogy úgy döntöttem itt az idő! Nagyon megvagyok elégedve magammal. Elsőre nagyon jónak tűnik! Már tervezem a következőket.
Zazie köszönöm az inspirációt!

2010. február 1., hétfő

Cristo



Még tavaly készült ez a Cristo medál. Ez a kék nem igazán az én színem, de a feketével együtt már tetszik.
Minta Mu. Merci!

Ande kari



Lila és halványzöld gyöngyök találkozása egy karkötőben.

2010. január 24., vasárnap

Bogyós lánc





Elkészült az első bogyós láncom. Igazából már néhány hete megvoltak a bogyók, csak most szereltem össze őket. A bogyó minta leírását Fszeva Holdfény bogyós leírása után készítettem. Ezúton is nagyon szépen köszönöm az útmutatást! A nagyobbat már ezek után variáltam át nagyobb méretű gyöngyökből.

2010. január 17., vasárnap

7 dolog magamról



Alíztól
http://lujzagyongyei.blogspot.com/ kaptam ezt a díjat (köszönöm, hogy rám is gondoltál), ami egyben egy felkérés is arra, hogy mondjak el magamról 7 dolgot. Ez nem is olyan könnyű dolog, mert nem igazán szeretek magamról beszélni, de azért jópofa dolognak tartom a kezdeményezést, mert így megtudhatunk néhány dolgot egymásról. No, akkor lássuk:

1. Makacs vagyok és ugyanannyira kitartó is. Amit a fejembe veszek azt igyekszem megvalósítani (skorpió vagyok).

2. Lelkileg rendkívül érzékeny vagyok. Ha megsértenek gyakran elsírom magam
...

3.
Nagyon szeretem a természetet, a kirándulásokat, utazásokat. Ha pénzem lenne erre költenék (s gyöngyökre...). Imádok a hegyekben barangolni, a tengerben úszni, nagyokat sétálni a parton, vagy akár a középkori városkákat fölfedezni. A gyerekek születése előtt rengeteget kirándultunk a férjemmel, most hogy a gyerkőcok is cseperednek néha teszünk hosszabb utakat és egyre többre vágyunk.

4.
Nagyon sok minden érdekel és ezért állandó harcban állok az idővel. Úgy érzem, hogy sosincs elég belőle. A házimunka nem tartozik a legégetőbb teendőim közé. De azért igyekszem, mert nem szeretem az összevisszaságot.
Szeretek jókat enni ezért igyekszek jókat sütni-főzni (csak ne kéne utánna mosogatni!). Olyan jó érzés mikor a 4 éves nagy lányom kiváncsian szaglászik a konyhában hogy vajon milyen finomság készül.

5. Minden érdekel ami a kreativitással összefügg, de a gyöngyfűzés a szívem csücske!
(ezzel nem mondtam újdonságot...)

6. Könyvek -elég nagy könyvtárunk van. Kislánykorom óta szeretek olvasni, ez annyiban változott, hogy egyre kevesebb időm van rá. De abban reménykedek, hogy nyugdíjasként lesz elég időm elolvasni és újraolvasni azt amit már rég tervezek.

7. "Ki minek gondol, az vagyok annak... " (Weöres Sándor)


Akiknek tovább adom a díjat és a felkérést, hogy írjon magáról 7 dolgot:

Hobbi http://hobbigyongyei.blogspot.com/
Liza http://lizagyongy.blogspot.com/
Kinga http://albert-gk.blogspot.com/
Kali Gopika http://kaligopika.blogspot.com/
Ildikó http://ildikogyongy.blogspot.com/



2010. január 10., vasárnap

Nadia



Régi vágyam volt a Nadia medál és most végre!!!
Nagyon bonyolultnak képzeltem, de hihetetlenül könnyen elkészíthető a nagyszerű képes leírás után. http://www.kreativvagyok.hu/
Nagyon szépen köszönöm Arduinnának a csodálatos mintát!

2010. január 1., péntek

BOLDOG ÚJ ESZTENDŐT KÍVÁNOK MINDENKINEK!


Nem kívánok senkinek se
különösebben nagy dolgot.
Mindenki, amennyire tud,
legyen boldog.
Érje el, ki mit szeretne,
s ha elérte, többre vágyjon,
s megint többre. Tiszta szívből
ezt kívánom.
...
(Részlet Kányádi Sándor Csendes pohárköszöntő c. verséből.)